Önkéntes szolgálat Melaune-ban
2019-ben kaptam lehetőséget, hogy érettségi után önkéntes legyek Melaune-ban az Evangelische Jugendscheune-nál. Kevés gondolkodás után eldöntöttem, hogy belevetem magam az ismeretlenbe.
Csábított a gondolat, hogy egy új kultúrát, emberek ismerhetek meg, emellett adott a német nyelv tanulásának lehetősége is. Persze 2020 szeptember 2.-án kissé megszeppenve, aggályokkal együtt indultam el Németországba, hiszen nem tudtam, miként fogok megküzdeni a honvággyal, elképzelésem sem volt arról, hogy hogyan is fogom megállni a helyemet egy új környezetben vagy, milyen az, amikor magamra vagyok utalva.
Szinte öt hónap telt el szeptember óta, nem küszködök honvággyal vagy magánnyal. Egy idős hölggyel élek együtt, akinek vendégszeretete, vagy inkább az önkéntesek iránt érzett szeretete kifogyhatatlan. Hétköznapjaim Melaune-ban telnek, a Jugendscheune körül dolgozok, mint a 7. nagygalambfalvi önkéntes Tobias Walzok ifjúsági referens szárnyai alatt.
Sokszínű, változatos a munkám. Általában az irodában kezdek, ahol levelezést folytatok. Az irodai munka mellett akad természetesen házi munka is. Délutánonként Melaune-ban és az egyik szomszédos településen tartunk IKE – és vallásórákat. Ha szabad kiemelnem a hétköznapi programok közül egyet, az a péntek esti IKE óra lenne Melaune-ban. Minden ifi estnek általában van egy témája.
Tobias, az ifjúsági referensünk a témán belül mindig áhítatot tart, majd ezután közösen fiatalokkal az est témáját megbeszéljük. A közös főzés, éneklés, imádkozás és társasjátékozás sem maradhat el persze.
Számos rendezvényt, tábort szervezünk gyerekeknek, ifjaknak és családoknak egyaránt. Jelenleg már szervezzük az augusztusra esedékes kéthetes romániai tábort, aminek első hetét Nagygalambfalván töltjük. Minden hónap második péntekén részt veszünk a „Brotzeit” nevű ifjúsági istentiszteleten. Múlt hónapban egy 18 éves ikés lány prédikált, a hangszeren játszó fiatalok pedig énekekkel készültek erre az alkalomra. Az istentiszteletet követi 2-3 „Workshop”, amit bármelyik lelkes „Brotzeit” résztvevő megszervezhet. Januárban megragadtam ezt a lehetőséget Nagygalambfalva bemutatásának céljából. 50 perc alatt egy „PowerPoint” segítségével próbáltam szülőfalumról, ennek történelméről, szokásairól beszélni.
A munkán kívül a közösségi életben is jelen vagyok. Szeptember óta már néhány szülinapon, két esküvőn vettem részt, nem utolsó sorban szeretném kiemelni, hogy a karácsonyt és a szilvesztert is itt töltöttem. Szabadidőmben és hétvégenként ismerősökkel, barátokkal szoktam találkozni, de már játszottam a kíváncsi felfedező szerepét is Németország fővárosában.
Sokszor mondogatom, hogy olyan mintha tegnap jöttem volna. A mögöttem levő 5 hónap nem mindig volt akadály mentes, de soha nem fogom megbánni azt, hogy ezt az utat választottam. Az önkéntes év számomra az élet iskolája, önismerés, hitbeli megerősödés. Hiszem azt, hogy még az elkövetkező 6 hónap sok meglepetést és kihívást tartogat számomra. De tudom, hogy minden elkövetett hiba, minden nehézség, ami még rám vár, a javamat fogja szolgálni, hiszen az ember a nehézségektől erősebb lesz, a hibákból pedig tanul.
Szaniszló Boglárka