„Andere Welt, anderes System, andere Mentalität“

Már lassan három éve elmúlt, de még mindig kristálytisztán emlékszem arra a bizonyos évre.
Az évre, amikor kiléptem a komfort zónámból. Az évre amikor otthon hagytam a szülőfalum, a családom, a barátaimat, a focit és minden olyan dolgot, ami 19 évig megszokott és releváns volt számomra.
2018 augusztusában volt lehetőségem egy új szakaszra, Melaune(02894), Németország irányába terelni életem vágányát.
A „volt-önkéntes” társaim már kifejtően betekintés szereztek a különbő tevékenységekbe az önkéntes év során.

Beszámolómban inkább arra szeretném fektetni a hangsúlyt, hogy milyen előnyei vannak, ha nem félünk az újtól, ha a szülői intő szónak ellenszegülünk, ha teljes mértékben magunkat adjuk, ha nem elvárásoknak akarunk megfelelni, hanem saját iniciációval irányítjuk az életünket és hagyjuk, hogy az Isten szava vezéreljen minket.

„Andere Welt, andere System, andere Mentalität“ – avagy „más világ, más rendszer, más mentalitás” - Kányádi György tiszteletes urunk gyakori mondása, amikor Németországról van szó egy beszélgetésben.
Mielőtt még nem voltam Németországban, fogalmam sem volt, hogy miről beszél. Ma már lehet, hogy jobban tudom még nála is, hiszen már harmadik éve, hogy Németországban élek. A különbségekbe nem is nagyon szeretnék bele menni, hiszen mindegy, hogy melyik ország, nyugati, vagy keleti, szegény vagy gazdag, független vagy társult, mindig találnánk különbséget közte és a saját országunk között. Ez pedig így is van rendjén.

Ez a „más világ” tartott elém egy tükröt, amibe ezidáig csak ritkán néztem bele. Egy tükör, ami nem csak a külsőségeket veti szem elé, hanem azt is, ami ezek mögött rejlik. Ebben az évben tudtam meg, hogy ki is vagyok igazából, mi az identitásom, milyen vagyok és hogy miért vagyok. Volt lehetőségem arra, hogy a saját érzéseimmel, gondolataimmal, ergo saját magammal konfrontálódjak. Ebben az évben éreztem először azt, hogy igen is fontos vagyok, hogy számít a véleményem és hogy meghallgatnak.

Önkéntesként, mint mindegyikünknek rengeteg mindenre volt lehetőségem. Ez a lehetőségekkel teli kincstár az év utolsó napjáig sem ürült ki és még a mai napig nálam van a kulcsa. Ilyen kincstárral mindegyikünk rendelkezik, más-más formában. Úgy hiszem, hogy tőlünk és a saját akaratunktól függ, hogy észre vesszük-e az életünben jelen levő kincseket, örömöket, amik néha csak apró dolgok formájában, de jelen vannak.
Már én is átéltem, mennyire nehéz kilépni a komfort zónából és belevágni az ismeretlenbe. Ez nem megy egyik napról a másikra, de lépésről lépésre sikerül, ha megtanuljuk vezetni önmagunkat és kiállunk magunkért. Nagy lépés volt a számomra ellenszegűlni szüleim óvásának és akaratának. Ez a döntés életem egyik olyan döntése volt, amit soha nem fogok megbánni.
Hiszem, hogy az Úr már ekkor velem volt és örült annak, hogy nem csak egy új életnek egy idegen országban, egy új kultúra és új emberek, barátok megismerésének, hanem személyesen neki is esélyt adtam. Ebben az évben jöttem rá igazán, hogy a hitem ,amit eddig gyakoroltam csak puszta hagyomány volt, „mert ezt mindig így csináltuk”.

Ebben a más világban és más rendszerben a makacs székely mentalitásom a régi maradt. Viszont megtanultam más szemmel és perpektívával nézni a világi dolgokra és embertársaimra. Ezt a szemszöget nem ismertem volna meg, ha Tobias nem segít. Általa sikerült megmutatnom önmagam és ő segített abban, hogy a félénk Hajniból magabiztos, szavát felvállaló és kitartó Hajni legyen.

Hálás vagyok mindenért, amit Melauneban és környékén tanulhattam és átélhettem, a barátságokért, az új családért, a gyerekekért és fiatalokért, a szeretetért és értékelésért, azért, hogy önmagam lehettem és hogy úgy voltam jó, ahogy vagyok. Hálás vagyok, hogy Melauneban a Walzok családnál egy új, második otthonra találhattam.

Jelenleg másodéves egyetemi hallgató vagyok egy három éves kiképzésen, mint pedagógiai nevelő és ifjúsági referens a CVJM (IKE) egyetemén Kasselben.
A későbbiekben gyerekekkel és fiatalokkal szeretnék foglalkozni. Még nem tudom pontosan, hogy melyik szakaszra vezeti az Úr életem vagonját, de tudom, hogy nem vagyok egyedül és ha esek is, nem eshetek mélyebb, mint az ő kezeibe.

Kecseti Hajnal