Bokor János vagyok, 1969-ben, Székelykeresztúron születtem. Az első osztályomat Nagygalambfalván jártam a helyi iskolában, de édesapám munkája miatt Kolozsvárra költöztünk és csak 7. osztályos koromban tértünk vissza a faluba. Számomra Nagygalambfalva a gyökereket jelenti.
Azt az otthont, ahova bármikor visszatérhetek, szívesen látnak. Ez a falu jelenti azt az igazi hazát, amelyről mindig olyan büszkén beszélek, ha más emberekkel szóba kerül a származásom, hovatartozásom.
Erdélyi székelynek lenni kivételes, különleges érzés, amely felerősödik, ahogy meglátom a táblát, amin az áll: Judetul Harghita (Hargita megye) majd kilométerekkel később: Porumbenii Mari (Nagygalambfalva). Hosszan nyomom a dudát minden alkalommal, amikor elhaladok mellette, tisztelegve ezzel szülőföldemnek szívem minden szeretetével.
Ami a munkámat illeti, a szakmámat is itt kaptam, s ez vált később a hivatásommá is. A kovács szakmunkásképzőt sikeresen végeztem el az akkori Orbán Balázs Gimnázium berkein belül. Abban az évben sokan végeztünk ezen a szakon, de hosszabb távon én tudtam a szakmában maradni és később díszműkováccsá fejlődni, hiszen az alkotás tüze (a kovácstűz) azonnal rabul ejtett.
Azóta is ebben a szakmában tevékenykedem, és igyekszem minél több nyomot hagyni magam után. 23 évesen (akkor még ideiglenesen) átkerültem Magyarországra, és idővel megszerettem itt lenni: új ismeretségekre tettem szert, és éreztem, hogy képes lennék itt maradni, mert van miért. Családot alapítottam, édesapa lettem és mai napig nem bántam meg. Bár hazámat elhagytam, az élet kárpótolt és második otthonra leltem.
A szakmában idővel kialakítottam egy nevet és elismertséget, majd 2018-ban megszereztem a mesterfokozatot is, amellyel díszműkovácsmesterré váltam. Az elkészült munkáimból több darab látható Nagygalambfalván is, hiszen vissza akartam adni valamit a falunak abból, amit ők adtak nekem.
Ilyen például a helyi iskolát ékesítő bagoly vagy a polgármesteri hivatal falát díszítő galamb is, valamint a mai napig látható a templomkert Életfa kapuja, amely elkészítésének a felkérése hízelgő volt számomra sok-sok évvel ezelőtt.
Minden évben, amikor lehetőségem van rá, hazamegyek, mert: „Innen csak indulni lehet, s aki indul, visszajöhet”. Ilyenkor körbejárok kedves ismerősöket, régi barátokat és a bátyámat, aki azóta is ott él a faluban. Szerencsére ez nem csak nekem, hanem a családomnak is ugyanolyan fontos, hiszen tudják milyen sokat jelent. Azóta is rendszeresen hazajárok a Kányádi Sándor emléktábor névre keresztelt sátortáborba, ahol örömmel népszerűsítem szakmámat és avatom be a gyerekeket a kovácsolás rejtelmeibe.
Jelenleg Hajdúszoboszlón élek a családommal, saját műhelyemben vállalkozóként dolgozom. A hivatásom továbbra is a mindennapjaim része, örömmel fogadom és teljesítem az újabbnál újabb kihívásokat.
Örökre kedves marad a szívemnek Nagygalambfalva, hiszen ott tudok igazán feltöltődni, mert itthonról, mindig hazajárok!
