(Zsolt 13,6)
Az ének, a zene, Isten nagy áldása, adománya az ember számára. Az ének felszabadít, bátorít, lelki diszpozíciót javít, munkára kedvet csinál, érzelmeket támaszt, gyógyít, pihentet, megnyugtat, embereket, nemzeteket hoz közelebb egymáshoz.
Sokkal gazdagabb az a közösség, ahol működik gyülekezeti kórus.
Így történik ez Nagygalambfalván is, ahol közel 50 tagot számláló, jó hanganyagú, zenét szerető kórus fogadott nagy szeretettel, mikor az a megtiszteltetés ért, hogy felkértek a kórus tanítására, vezetésére. Pár éve négyszólamú vegyeskarrá nőtte ki magát, hiszen a sok tiszta csengésű női és férfihang gyönyörű összhanggá kovácsolódott.
A kórus repertoárja nagyon gazdag és változatos.
Központi helyet foglal el a református zsoltárirodalom, de éneklünk nehezebb, igényesebb műveket is. Együtt éneklésünkben benne van szívünk reménysége, hiszen tudjuk, hogy a hívő lelkek éneke Isten dicsőségét szolgálja.
A kórus mindig elsődleges és legfontosabb feladatának, küldetésének tekinti a gyülekezeti alkalmakon, imahéten, egyházi ünnepeinken végzett szolgálatot. Igyekszik arra, hogy minden más rendkívüli ünnepi alkalmat még szebbé, gazdagabbá tegyen.
Emlékezetesek a Magyarországon, Sepsiszentgyörgyön, Marosvásárhelyen végzett szolgálatok, sikeres éneklések, az együttlétek, kirándulások.
Hagyományossá vált, hogy minden évben részt veszünk az Egyházmegye kórus hangversenyén. Nagygalambfalván is számos kórustalálkozót szervezünk.
Köszönet illesse mindezért a lelkes és kedves lelkészházaspárt, akik nagy hozzáállással, jó szervező készséggel, éltető erővel, szeretettel ápolják a nagygalambfalvi kórusmozgalmat. Köszönet a vegyeskar minden tagjának, akik lendülettel és önfeláldozó munkával nyitják meg lelküket a zenén keresztül.
Hiszem, hogy “…az ember zenéje éppen úgy az ember lényegéhez tartozik, mint a repülés a madáréhoz... a zene az ember repülése.” A közös éneklés lelki táplálék, léleknemesítő erő.
Bízom benne, hogy a jövőben is élni fogunk az éneklés nagy közösségteremtő erejével. Tovább folytatjuk, gyarapítjuk kórusunkat, fejlesztjük színvonalát, bővítjük repertoárját, hogy még szebbé, befogadóbbá tegyük a zene által nyújtott élményt, melynek izzásában összeforrt közösség a legteljesebb. Kitartó munkával képesek leszünk a kórustagok és hallgatók számára művészi élményt, örömet nyújtani, reményt adni.
Isten áldását kérjük a kórus életére.
Máté Aliz - kórusvezető