Először is bemutatkoznék, Bertalan Beáta-Piroska vagyok egy 19 éves lány, aki nem Galambfalvi lakos, de a nagyszüleimnek köszönhetően sok időt tölthettem Nagygalambfalván. Így a tiszteletes úrnak köszönhetem, hogy ezt a beszámolót megírhatom innen Görlitz-ből. Az én önkéntes évem 2020 augusztusában kezdődött, önkéntesként dolgozom a Dietrich-Heise-Schul általános iskolában. Ebbe az élet helyzetbe nem volt könnyű bele csöppeni a középiskolás éveim után. Szokatlan volt az élet helyzet, hogy egy idegen országban, egy idegen lakásban, egy idegen emberrel kell együtt élnem, a családom helyett. Mellesleg nagyon szokatlan volt egy teljesen idegen nyelvet hallani és 0-ról kezdeni a tanulását. Az idegen lánnyal mostanra nagyon szorosra fűződött a kapcsolatunk, hiszen nagyon sok helyzetben csak egymásra számíthattunk és együtt kellett meg oldanunk bizonyos helyzeteket. Aztán nem gondoltam volna, hogy egy teljesen idegen országba ér utol a Korona vírus.
Engem is pozitívnak nyilvánítottak és egy kisebb félre értés miatt 28 napot töltöttem egyedül karanténba. Ez az időszak nagyon nehéz volt a számomra. Sokszor volt, hogy úgy éreztem, hogy a jó Isten cserbenhagyott. De akkor jöttem rá, hogy Ő sosem hagyna cserben, mindig küldött olyan embereket, akik meg nyugtattak, mosolyt csaltak az arcomra és volt miből erőt merítenem. Ez az időszak jó volt arra, hogy próbáljak fejlődni a nyelvtanulás terén, de nagyon nehéz volt, hogy nagyon sok ideig nem hallottam a nyelvet, úgy éreztem, hogy megint a 0-ról kezdem, mint augusztusban mikor ide kerültem.
Nehéz volt meg szoknom az új környezetem és gyorsan kellett alkalmazkodnom, de ezzel nem volt szerencsére problémám. Meg kellett tanuljak egyedül döntéseket hozni, meg kellett tanuljam, hogyan szedjem össze a bátorságom, hogy először haza repüljek, hogy először utazzak több órákat vonattal.
Ez az egy év úgy érzem egy kihívás, de nagyon sokat tanultam már tőle pedig csak még fél éve, hogy itt vagyok és még egy fél hátra van. Ebben az egy évben van két szeminárium ahol nagyon sok fiatal meg ismerhettem és ez egy csodás élmény. Mivel mind a világ más pontjairól származunk és egy országban találkozhattunk ahol nagyjából mind hasonló problémákkal küzdünk. Itt az iskolában is rengeteg új barátot és ismerőst szereztem, akik meg tanítottak arra, hogy ne féljek segítséget kérni, mert igen is vannak olyan problémák, amit egyedül nem tudok meg oldani főleg egy idegen országban, ahol minden más, mint otthon.
Nagyon jól eső érzés volt az, hogy itt az iskolában nem idegenként kezeltek és nem néztek le az miatt, hogy nem tudom a nyelvet. Mindenki nagyon segítőkész volt, ők is kézzel, lábbal magyarázták el a feladatim akár többször is addig, míg meg értettük egymást. Remélem, hogy a hátra levő időmet is hasznosan és élményeket gyűjtve tudom tölteni, hisz még egy félév hátra van. Most egy kis bemutatást nyertek, hogy valójában mi is az én munkám.
Én tanóra kísérő vagyok az első osztályban. Ez az óra kíséret ki terjed arra, hogy ott vagyok a gyerekekkel minden egyes tanórán, legyen az zene, lengyel, sport vagy mások. Én a gyereknek segítek a tanulásban, előkészítem a reggelihez a gyümölcsöt, majd az ebédet, hogy könnyen ki tudjuk majd nekik tálalni. Az ebéd után ki megyek felügyelni őket az udvarra, és ha úgy van, játszom is velük. Majd ha értük jönnek, akkor előkerítem és átadom a szüleiknek. Ilyenkor általában kettőkor ér véget a munkaidőm, de vannak olyan napok, amikor délutáni műhelyekre is el kell kísérnem a gyerekeket, ilyenek például a musical, akrobatika, kézműves műhely. A kettőig tartó munkaidőmben bele tartozik, hogy négy lányt el kell, vegyik egy délutáni megőrzőbe villamossal ahonnan majd haza viszik a szüleik. Ez a programom a Korona vírus idején teljesen felborult. Az iskola most is működik, de egy rövidített program lépett érvénybe és persze pár gyerek van az iskolában, akik nincs, kivel otthon maradjanak vagy nincs lehetőségük online tanulásra. A gyerekek is hamar elfogadták, hogy nap, mint nap velük foglalkozom, és hogy kevésbé megy nekem a nyelv beszélése. Rengeteg dolgok tanultam a gyerekektől, ami nagyon nagy segítség volt a számomra. Remélem, hogy még sok élménnyel gazdagodom, amiről az önkéntes év után be tudok nektek számolni.
Most pedig szeretnélek bátorítani titeket fiatalok, akik még nem döntöttétek el, hogy hogyan tovább, hogy gyere és próbáld ki magad. Lehet, hogy az elején nehéz, de mire a végére érsz arra sokkal tapasztalt és több ember leszel.
Remélem, hogy ez a beszámolom által több betekintés nyertetek az önkéntes éveimről. Végezetül egy ige verssel búcsúznék, amivel a beszámoló írás felkérése napján szólt hozzám az Úr:
,,Mivelhogy nem a láthatókra nézünk, hanem a láthatatlanokra, mert a láthatók ideig, óráig valók, a láthatatlanok pedig örökké valók.’’
2Kor 4,18
