Kedves Olvasó,
Egy számomra nagyon meghatározó évet tölthettem Németországban a Jugendscheune Melaune Egyesületnél. Ezt szeretném az elkövetkező sorokban röviden bemutatni.
Nagyon jól emlékszem arra a 2015 szeptemberi napra, amikor nem kevés izgalommal és félelemmel indultam neki az utazásnak. Folyamatosan olyan gondolatok jártak az eszemben, hogy: „Mi lesz majd velem? Hogyan fogok helytállni? Hogyan tanulok meg németül? Hogyan szerzek barátokat? Mit fognak gondolni rólam a németek?”
De ahogy megérkeztem, a hatalmas félelmemet felváltotta a végtelen nyugalom. Leírhatatlan szeretettel fogadtak, és már nem volt egy szemernyi kételyem sem afelől, hogy a megfelelő helyen vagyok-e.
Egy német családnál laktam az önkéntes évem alatt. Azt hiszem nem túlzok azzal a kijelentéssel, hogy igazi családtagként kezeltek. Bár az elején csak szótár, rajzok és mutagatás segítségével értettük meg egymást, gyorsan egy hullámhosszra kerültünk.
Na de mit is csináltam pontosan? Ha két szóban kellene összefoglalnom, akkor azt mondanám, hogy a határaimat feszengettem.
Pontosabban, Tobias Wazok ifjúsági lelkész munkáját segítettem. Kicsiknek és nagyoknak tartottunk különböző programokat és táborokat. A németekre jellemző pontossággal voltak beosztva a napjaink. Vallás- és IKE órákat minden kedden, szerdán és csütörtökön tartottunk Melaune-ban és a környező falvakban. Minden hónap első péntekén került sor az úgynevezett „Brotzeit”-ra (szószerinti fordításban „Kenyér idő”). Ezek az alkalmak nagyon népszerűek voltak a fiatalok körében. Rendre egy-egy meghívott személy prédikált, és ezt követően különböző foglalkozásokon vettünk részt. Mindig izgatottan vártuk a hónap első péntekét.
Emellett folyamatosan terveztünk és megbeszéléseket tartottunk a nagyobb táborok lebonyolításához. Ilyen volt például az „Erdő tábor”, amelynek keretén belül egy kis faházban laktunk és az erdő rendbetétele érdekében végeztünk munkálatokat. Sziklamászó és sí táborokat is szerveztünk, amiket, gondolom mondanom sem kell, hatalmas élményként éltem meg, hiszen ilyenben előtte soha nem volt részem. Az önkéntes évemet két meghatározó táborral zárhattam. Az egyik a Melaune-ban megtartott Gyerektábor volt, ahol a résztvevőket és a szervezőket egyaránt már a barátaimnak tekinthettem. Nagyon bensőséges és remek hangulatú egy hetet töltöttünk el. A második az Erdélyben megtartott tábor volt, ahol egy hetet arra fordítottunk, hogy segítsük a cigánytelepen élő gyerekek fejlődését, míg a második héten kirándultunk és pihentünk.
És ha valaki most megkérdezné tőlem, hogy megérte-e a félelmeim ellenére élni ezzel a lehetőséggel és nekivágni az ismeretlennek, akkor csak széles mosollyal ennyit mondanék: Abszolút!
Nagy Rita Sarolta
