Egy évem az önkéntesség jegyében

Kedves olvasó

Mint azt mindannyian tudjuk, egy év akár hosszú idő is tud lenni. Véleményem szerint, az idő múlását, nagyobb részt ennek minősége határozzam meg. Nem volt ez másképp a 2016-tól 2017-ig terjedő évem kapcsán sem.

Egy teljes év az önismerés, a fejlődés, a megújulás, de legfőképp az Istenben való hitem megerősödése jegyében. Beavatásom után fokozatosan ismerkedtem az új környezettel, az új feladatokkal, új emberekkel.  Az ember ilyenkor azt hihetné, össze csapnak lassan felette a hullámok, de én mindvégig tudtam, van egy erős mentő övem Isten által! Az Ő oltalma alatt kezdtem így neki az évnek. Kevés német nyelvismeret mellett napról napra ismertem meg a gyerekeket és a fiatalokat, akikkel abban az évben rengeteg csodás perceket és órákat tölthettem együtt. Tobias Walzok vezetése, irányítása alatt hetente ifjúsági és vallásórákat tartottunk, amik egyre jobban összekovácsoltak bennünket! 

20414279 1386934398027847 7514674468813290853 o

Rengeteg témát dolgoztunk fel akár a közéletből is, amit bibliai idézetekkel és történetekkel példáztunk. Sok szép és élmény dús programok szervezésében vehettem részt, amik által folyamatosan új dolgokat próbálhattam ki és tanulhattam. Ez az év egy folyamatos fejlődés és önismeret volt számomra. Rátaláltam saját személyiségemre, ami mindvégig fejlődött az új kulturális és mentális környezetben. Mindezt nagyban segítette a két szemináriumom is, ami további jó ismeretséget, tapasztalatokat hozott és sok szép pillanatot. Évközben nem csak személyiségileg, hanem a német nyelv elsajátításában is sokat fejlődtem. Ezzel kapcsolatban mindig eszembe jut Nelson Mandela mondása, ami magyarul annyit tesz, hogy: „Ha olyan nyelven beszélsz valakivel, amit megért, az eléri az elméjét. Ha a saját anyanyelvén beszélsz vele, az eléri a szívét.ʺ 

18595247 1320572321330722 7044644508278802425 o

Isten kegyelmében és áldó, féltő szeretete által egy csodálatos évnek és önkéntes programnak lehettem a részese! Számomra sok lehetőséget nyitott ez az év a jövőmre nézve, sok jó barátságot adott, tapasztalatokat szereztem és sok boldog perceket!

Megannyi boldog percet és Isten óvó áldását kívánom kedves olvasóm életére!

Kecseti Izabella

Süti (cookie) szabályzat

A weboldal sütiket (cookie-kat) használ, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújtsa.